Michelisz Norbert

  • WTCC/WTCR-statisztika

    264 Futam
    15 Győzelem
    55 Dobogó
  • Kövess az Instagramon

  • Tarts velem a Facebookon

Seiko OMV Simple Pay OTP Hyundai Motorsport

Mindig is vallottam, hogy nem hiszek a szerencse-balszerencse dolgában, ezért a mostani WTCR-idényben bekövetkezett sok kiesésemet sem akartam elintézni annyival, hogy ez csak egy peches időszak, van ilyen.

Egyébként tényleg van ilyen, mindenkivel megesik, de az én esetben idén ez már túlságosan hosszúra nyúlt. Emiatt azt éreztem, valamin muszáj változtatnom. Azzal telt az elmúlt másfél hónapom, hogy arra kerestem a választ, mi az a valami.

Gyanússá váltak a rajt utáni pillanatok

Az idény felénél járunk, 55 ponttal a 14. helyen állok a bajnokságban. Előbbi szám sokkal nagyobb, utóbbi pedig kisebb is lehetne, ha nem történik az összes eddigi versenyhétvégén valami, ami a kettőből az egyik futamomat tönkreteszi. Augusztusban a Hungaroringen bizonyos szempontból betelt a pohár, amikor a második futam elején egy ütközés következtében újra ellehetetlenültem. Idén az volt a negyedik eset, amikor pórul jártam.

f7e21614b755b79febc439251d746bd6

Aragónban defektet kaptam, ami az elemzés szempontjából egyértelműbb helyzet volt, a másik három alkalommal viszont mindig a rajt utáni pillanatokban voltam rosszkor a rossz helyen. Ez gyanússá vált, mert mindig hasonló körülmények között kerültem bajba, és annak akartam utánajárni, hogy mi vezetett idáig.

A rajt utáni helyezkedés rendkívül összetett folyamat, néhány pillanat alatt sok apró döntést kell meghozni. Bár elsőre egyik esetben sem éreztem azt, hogy nagy hibát követtem el, kíváncsi voltam arra, hogy ha a sok apró döntésemet másként hozom meg, akkor is belekerültem volna-e azokba, a számomra nagy pontveszteségekkel járó helyzetekbe.

Öt versenyző viselkedését figyelem

Amióta az eszemet tudom, mindig is elemző típus voltam, élvezem ezt a fajta a sziszifuszi munkát, és komoly büszkeséggel tölt el, amikor felfedezek olyan mintát, amely választ ad a kérdéseimre. Nemcsak az adott szituációkat néztem vissza az összes lehetséges szögből, hanem van egy bevett módszerem arra, amivel kiderítem, mások milyen megoldásokat választanak hasonló helyzetekben, és ezeket összevetem a sajátaimmal.

a234d8e1cba33bd8e4bbcaaffca88feb

Van öt pilóta, akikre referenciamintaként tekintek, és az ő pályafutásuk korábbi, régebbi versenyeiből keresek példákat, ha fel akarom mérni, hogyan csinálhattam volna jobban valamit. Ebben az esetben rajt utáni szituációkat elemeztem ezzel a módszerrel. Nem volt könnyű dolgom, nagyon nehéz ugyanolyan körülményeket találni, de mindenképpen hasznosnak éreztem az ezzel töltött időt. Hogy megtaláltam-e azt a valamit, az idő dönti el: ha innentől kevesebbszer kerülök bajba a rajt utáni helyezkedésben, akkor bizonyosan.

Minden napom a felkészülés jegyében telt

Nem az alapos elemzés, a láthatatlan háttérmunka volt az egyetlen, amit megléptem a Hungaroring után. A hazai hétvége kudarca után valami átkapcsolt az agyamban, és hihetetlen tettvágy kezdett el dolgozni bennem, hogy megmutassam, mire vagyok képes. Újra elkezdtem Matics Zsolt vezetésével a nagyobb intenzitású fizikai edzéseket, amelyeknek a mennyisége Mira és Emma születése után csökkent.

Nekem elsősorban nem az erőfejlesztésre, állóképesség-növelésre volt szükségem, hanem a stressztűrő képességen akartam ismét javítani. Készítettünk egy felmérést a Hungaroring után, majd még egyet ezen a héten, és az eredmények azt mutatták, hasznos munkát végeztünk el. Az elmúlt másfél hónapban nem telt el nap anélkül, hogy ne foglalkoztam volna elemzéssel vagy edzéssel. Sikerre éhesen utaztam el Csehországba!

62df0b4eff8a101ec580012edbfd22ee

Ugrás az ismeretlenbe, de sok pont a cél

Valódi ugrás az ismeretlenbe az előttem álló versenyhétvége. Amikor kiderült, hogy Most bekerült a versenynaptárba, azt hittem, könnyedén megoldható a felkészülés, de sokkal nehezebb volt, mint gondoltam. Annak ellenére, hogy nincs messze, nagyon kevés hiteles információt tudtam beszerezni a pályáról, amelyen sosem jártam azelőtt. Régi vágású körnek tűnik, sok útegyenetlenséggel és mindenféle kanyartípussal. Összességében azonban nincsen rajta semmi olyan különlegesség, ami máshol ne lenne megtalálható.

Így az erőviszonyokat tekintve ugyanott lehetünk, ahol a legtöbb épített pályán voltunk, azaz a cél a legjobb tízbe kerülés az időmérőn. A kompenzációs súlyok nem nekünk dolgoztak, újabb tíz kilóval nehezebbek lettünk, küzdelmes hétvégére számítok. Ennek ellenére az elmúlt másfél hónapban elvégzett munka és a bennem dolgozó bizonyítási vágy miatt pozitívan érkeztem Csehországba, ahol sok pontot szeretnék gyűjteni.